Nyár könnyéhez
2013.02.23. 23:20
- Tegnap voltunk a szokásos meditáción. A szeánsz véget ért a konyhai részen voltunk. Ez az üzlethelyiségből nyílik, itt van a WC, pár szék, szekrények – magyaráztam, mivel André még nem volt az üzletben-. Nem számít, hogy miről beszélgettünk –megvallva nem is emlékszem – közel léptem hozzá, megfogtam a kezét, megsimítottam az ujjaimmal. Egymásban voltunk, testileg 20 centi távolságra. A szellemünk már egymáséi voltak. A szívem hevesen, folyamatosan gyorsul tak-tak-tak-tak izzadtam, jobban, mint a szokásos 40°C –ban. Ott álltunk egymással szemben –ő egyik kezével támasztotta a WC ajtót- és….
- és?
…pillanatnyi hezitálás után, mintha ketten kaptunk volna észbe és csak ráhajtottam a fejemet, a fejtetőjére, talán még a derekát sem fogtam tisztességesen.
- Ehh… Balfasz –mondta kaján vigyorral. Jó döntés volt? Kérdezte miközben a plafont bámulva nagyot szippantott Romeo y Julietából.
- Nem tudom. Ez nem most fog kiderülni.
- Majd?
- Egyszer. Nem engedhet közel magához, szerinte.
"Ilyen a világ, szinte az egyetlen lényeg
Hogyha összeér az övé, meg a te térded
Akkor már érted, akkor majd érzed
Egy pillanat alatt, összerak és szétszed
Van pár szép seb, itt a hátamon
Van pár szép év, itt a vállapon
Vele jó volt, előtted is vállalom
Veled jó, mert ítt vagy és átkarolsz
Mindenre válaszolsz, mindig rám vársz
Én meg rád, akár egy táncház
Pördülök veled, míg derekad hozzám"*
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.