Reszelt sajtként hullt a havaseső a tejfelős Alpok lábaira, a kémények forrón füstöltek mint a gőzölgő tészta. Tocsogós szürkeségben gázolva, víztől óvó pálcikával a kezemben kértem az égieket, hogy álljon el az eső. Szerettem volna futni menni. Estére, meg is hallgaták az imáimat, meg lett az idei első középtávú (4 km) futásom. Érzem, hogy jól sikerült, már reggel van és sajog midnenem. Eltunyultam, na. Ellustultam, 100+1 kifogás mellett, semmit nem mozogtam az elmúlt fél évben. Újból elkezdtem felépíteni magamat, testben, lélekben, szívben. Szeretném elérni azt amit sokak nem, szeretnék példa lenni földijeimnek.

Van bennem egy idealista, utópisztikus nyugalom. Ezt, most, reggel támogatja a Duna TV által is leadott videók a visokói piramisokról - (1) (2) -. Szinte tapsikolva várom már, hogy a NWO/Bankárok/300-ak/Nefilimek (stb.) valami úton módon megkezdjék az aratást. - Szeretném felhívni a párhuzamot a Bourne trilógia 3. részére és a Snowden ügyre - Elalvás előtt elmerengtem, hogy milyen szép lehetett volna az élet, hogy 1848-tól nem a "hátteresek" húzogatják a szálakat - hallottam felvetést mi szerint már a mohácsi vészt is vissza lehet vezetni a bankerekig - . Örülnék és nem is ennek a (pusztulás utáni) nyugalomnak, de még TermészetAnya simogatása és versek között is nagyon be tudnék fordulni, kutya haddal is. Természetesen a vizsluszok vidítóak, de messze Földön egyedül? Hát...bevállalom. De kérem, Előhang egy monodrámához? Már várom. Évek óta. Lehet, hogy most is ott ül valami ideggyenge egy piros gomb mellett. A zsidó/bankár tőke itthoni térhódítását is egyre kevéssé takarják. Most Dávid csillag helyett Sarló & Kalpagács -ot ölt magára.

Kiültem a napfényre, ablakon belülre töprengeni, 3 megkent pufirizs társaságában. Lassan majszoltam. Igen, szeretnék gazda lenni, amikor oda sodor az élet. Igen felróni az épület falára a házi áldást. Örömmel teszek eleget szeretett hazám hívó szavának. Haza. NEM kormány. Fonott hajú kecses asszonnyal. Jövőm ölelem, haldokló múltam kapálódzik a jeleneben. Boldogtalanul - nem segíthetek.

Szólít a szellem világ is - előző nap reggelre álmot láttam. Összekeveredett a 47 Ronin és szülővárosom temploma. Míly kevesen látták a táblámat, ami nem is az enyém, kőhajításnyira szülővárosomtól.

Süt a nap. Szikrázik az ablaküveg. (Weöres) Sándor bácsi az asztal szélére ül és mesélni kezd. Így utazunk mozdulatlanul a teljesség felé.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.