Boróka hegyén
2014.01.19. 22:02
Hála Istennek voltam olyan bolond és bohókás, hogy a szobából kifelé menet még elindítottam József Attila – Óh Szív! Nyugodj! c. versét (Ágnes (Vanília) előadásában). Testemet kirázó hidegként jött a megértés, elém állva az ajtó felé. Megértettem, hogy a 3. versszak, első két sora
„De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.“
Mi sokat is jelent Nekem. Elmém az első sort betársította a korábban „megénekelt“ csonttoronnyal, aztán kép futott át rajtam, ahogy a ködben asztal van bontva. Egész apró, régi faragású, fekete cseresznye/dióa –fa (?) asztal, takarva hófehér terítővel. Lágyan lengtek körbe a ködös felhők, lágyan körbe be az asztalt a nedves fű illata. Mint a kegyes Áldás. Láttalak, ahogy kibontod a (népi) batyud. Láttam a múltam egy fekete kontyba font darabját. Másodperccel későbbi megdöbbenésemben már a jövőbe vetett hitemmel telve éreztem máshogy elmém játékát. Már nem melléd, már nem mellétek ülök le. Aki felmegy a hegyre, annak le is kell jönnie - vagy gyalog vagy koporsóban.
Szerző: Mr.Escobar
Szólj hozzá!
Címkék: jövő élet köd fejlődés energia erő megértés akarat társ érzés felhő hegy konty ujjászületés batyu eljövő József Attila hegyi ember Ágnes Vanília Óh Szív! Nyugodj
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.