Most akkor valami kurva velőset kéne írnom. Hmm. Íme! Kurva velős!

Ahogy az elmúlt 24/48 órában a változásokon agyalogtam (múlt dolgai, hatásuk a jelenre, jövő eshetősgei stb.), eszembe ötlött egy mondat kezdemény. „Bezzeg az Escobarral...!“ - kontextustól függetlenül hallottam vissza exektől. Volt pasi aki miatt lány barátott vesztettem el, volt olyan aki szimplán retardált barom volt. Persze, Nekem is jött a felismerés, hogy egy sötét paraszt is elég, hogy megdőntse leüsse a királynőt – csak jól kell keverni a paklit. Figyeld a kezem, mert csalok. Olykor csak töprengtem, hogy még is mi a szarkaláb zajlik. Aztán csak legyintettem, hogy ja, „whatever“. A picit is számottevőbb ismerősökön gondolkodva eljutottam oda, hogy nagyon soknak nincs otthona. Nem arról van szó, hogy spanolok a hómlesszekkel, hanem, hogy számomra fontos emberek laknak valahol. Lakni valahol és otthont lelni az két naaaaagyon más dolog. Magától értetődő (?) módon Nekem is volt volt otthonom. Volt amit az idő szele hordott el, volt olyan amit a Másik felégetett. Én meg besóztam – mint a jó pácot. Volt aki szimplán elkurvult – asszonyt verni meg nem lehet, mondván nem demokratikus. De hol van itt az egyenjogúság?! Amikor otthonban éltem sokkal könnyebben fedtem fel a lelkem dolgaiat. Igen, volt olyan akinek ott és akkor el akartam mondani – és tudtam, hogy nem szakad bele a szíve.  Kevesen látták hogy szívemben ki él.

Ahova tartok, oda nem viszek terheket. Meg hagyom másnak a zacskócipelést. Az idő egyetlen síkja sem köthet, szeretnék kiteljesedni. Amire & amiért teremtettek.

Si vis pacem. Para bellum.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.