Lassan szól a reggeli jazz. A tea kihülőben, a kávé már elfogyott. Az egyik lány még öltözik, a másik még alszik. Köztes állapotok. Lépdelek az élet helyzeteiben, ahogy Tőlem telik. Ilyen a zongora játék is. Lépdelek a billentyűkön, ahogy Tőlem telik. Velem is előfordul, hogy „melléütök“ és két billentyű közé ragadok. Mintha több oldalról fogna ugyan az a satu, ez az érzés. Szerencsésen csak az utolsó este végére bukkant fel. Szombaton a dimbes, dombos  budai hegytetőről figyeltem az ablak másik felén játszó macskákat, ahogy a városkák/városrészek fényei Szent János bogárként  egy helyben lebegve duruzsolnak. Vasárnap este kinyíló mérnök(jelölt) Kisasszonyal élveztem Mucsi Úr színpadi játékát. Vasárnapra megint máshol vagyok – egyedül. Azt hiszem ez hiányzott amíg MO-n voltam. Egyedül lenni (a tömegben), vagy olyannal akivel tudok egyedül lenni. Picit visszavonulni a csonttornyomba, szusszanni eggyet. Kiesni az állandóan görcsben lévő, „ugrásra kész“ állapotból. Örömmel szedtem rendbe a bankos papírjaimat, első féléves jegyzeteimet. Ja, hogy éjfél múlt? Holnap is lesz tegnap! Egy (csipetnyi) gyermeki izgalommal pakoltam össze reggelre az „iskolás táskámat“, Itt, most nagyon mosolygok, mert jól esik a mosolygás is és a gyerekben/Bennem lévő izgága izgatottság.

Ma volt egy számomra fontos momentum. Egy korábbi írásomat (egy A5 oldalnyi) kabátomba rejtettem mielőtt nyakamba vettem volna a várost 2 kedves és sokat kiállt „velem járóval“. Vettem mellé egy tábla fekete teás étcsokoládét, és a Posta felé vittek a lépéseim. Bent Isten/sors elém küldött egy idősebb hölgyet aki 2 telefont töltött fel a Posta Boltban előttem. Várakozás közben belém nyilaltak kérdések, gondolatok, az érme másik oldala, lehetőségek amiket más használhatott volna, önmegkérdőjelezés („Tényleg meg akarom tenni?! Tényleg ezt akarom? Valóban bölcs dolog elküldeni a levelet?“). Szusszantottam egy nagyot és kettétéptem az írást. A mozdulat lendülete a kukába ejtette a papírt. Egyetlen (!) írott példány volt. VOLT. Az életben viszünk táskákat amik nem hozzánk tartoznak. – ezt már kép formájában korábban olvastátok. Nem viszek többet mint amennyit muszály. Igen, ezt is tanulom.

Kis „lányos“ humor a kék-fehér világból!

Àllomàson vagyok. Kérdezem a mellettem àlló palit:
- Bocsànat mikor indul Csabai?
- 10:52
Jókedvem van. Pali arca kicsif feszült.Ràkérdezek:
- A feleségét vàrja?
- Nem vàrom. Jön.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.