Örömmel és boldogsággal zártuk le a (pszicho)terápiánkat Annával, de ha Tőle eltekintek alig volt 2-essel kezdődő aki nem okozott csalódást az elmúlt héten (vagy korábban). Igen, tudom, hogy az elvárás a legelső lépés a csalódáshoz. Legalább az osztálytalálkozónk jól sikerült. Szombaton este kezdődött,de vasárnap reggel ért véget.

MO-n voltam tizenXnapot és igenis szerettem volna találkozni lányokkal, hátsó szándék nélkül (is). A Gólyán és még 1-en kívül mindegyik csak bukta volt, pedig mindegyik tudja, hogy negyed évente vagyok (kb.) MO-n. Mindegyikkel előre meg lett beszélve, hogy akkor talunk. Az állítás (újfent) igaz, sok a rohadt gyümölcs. MO-n is. Meglep, hogy mekkorát tudnak Rajtam rúgni egy-egy döntésükkel azok akiket Én fontosnak aposztrofáltam. Sokáig úgy éreztem, hogy bővül a köröm, az emberek száma körülöttem. Hát... kurvára nem. Utolsó, ótvar, szakadt, retkes, tetves, fogatlan, számomra már megbízhatatlan k....kedves lányok. Cseresznye volt a tejszínhabra, hogy egy hete kellett volna visszavinni az egyetemnek egy projektort ami az Én nevemen van kint. Igen! Jó a tipp! Lánynak kellett volna vissza vinnie. Amikor megtudtam nem húztam fel magam ennyire rajta – csak így utólag. Betudtam annak, hogy karma. Eljött az a perc amikor félbehagyom az egész szart amit most csinálok. Nem éreztem, hogy (jelentős) sikerem lenne benne, a személyektől kaptam örömet, jó érzést, de külön választom a szervezetet („munkát“) és az embereket. Ott amúgy is 2-esekkel kell(ene) dolgoznom. Faszom tele van. Nagyon sok és nyomdafestéket nem tűrő kifejezést hagytam most ki. Köszönöm! Igen, elértétek (alle zusammen), hogy egyedül akarok lenni! Köszönöm! Olvadjon viasz a sírotokra.... Fejben tudom, hogy mit kell csinálnom, de a kurva fejemben nem élhetem az életemet! Nem a fejemmel érzek! Nagyon szerettem volna Samshanak adni egy esélyt, egy fa....gyit, kávét, de most:

„hazudjak Neked vagy hazudjak magamnak!? Hazudjunk mindenkinek akik mást akarnak?! (...) Én gondolok Rád, Te is gondolsz....De kire?“

Majka ft. Curtis – Csak Te létezel

Újból ott tartok, hogy két dologban nem csalódtam: (1) kosárlabda/edzés (2) fiúk. Miért van az, hogy a maszkulin dolgok tartósak az életemben?! Azért mert nem bonyolítják túl, nincsenek túlbonyolítva. A Gólya elmondta, hogy Ő is túlbonyolít mindent. Majd kinövi. Megint mi marad? Amit lehet megteszek azért, hogy elhúzzak a véreres faszba Japánba a nyáron. 6-8 hét visszafelé még talán a Kambodzsa/Nepál/India hármasba is be tudok ugrani – vagy legalább is egyikbe több napra. De ez megint az elme beszéde. A szív még mindig ugyan azt mondja:

Még mindig csalódott vagyok, még mindig ölelve akarok lenni, még mindig biztonságot szeretnék, örömmel (!) gondolni arra, hogy mellettem kelhetnek, hogy van barátnőm! Kiegyensúllyozottabb lennék, hogy ha kecskéket akarnék dugni...állítom! Ami a különbség pár évvel ezelőtti állapothoz képest, hogy most tudatosan, akarattal „csapom a fejemre a kapucnit“ sokak előtt, miatt, alatt.

"én meg rájöttem, hogy a kedves fajtársaim miatt minden nőre egyformán gondolnak a pasik és hogy az agy mint dolog és gondolkodás mint tevékenység nagyon hiányzik beklőlük és ha ilyennel találkozik egy mai pasi akkor sajnos nem tud vele mit kezdeni"

Gólya

De persze, megint mi marad? Ami lenyom az fölfelé lök. Még finomabban meg tanulom kombinálni a ruhákt, nem lesz kifogásom arra, hogy miért nem tanulok nyelvet. Még csendesebb leszek persze. Még zárkózottabb. Az indulatok jogosak, a „kesergés“ nem! Pár hete mondtam azt A Főnöknek, hogy magánéleti boldogságomat bármikor elcseérlem az általam kinézett PhD-ra. Csak hagyjatok békén. Elmúlt minden (érzés) bennem? Lehet. „Hivatalból“ mindig van bennem hit, remény, de egyre mélyebben. Ő (A Főnök) benne mindig bízok, Ő vezeti léptemet.