Bágyadtan ténferegtem az árnyékos szobábam, 11 óra van. Francba, 2 órája akartam felkelni. Megiszom a KV-mat,bekapcsolom a telefonon a wifi csatlakozást. Özönlik a bitkolbász, pittyeg, rezeg, bippeg, pattog, kattog a kis gép ahogy darálja az infót. Fejemet jobbra csapva fekszem az ágyban és figyelem a szórt fényt elterülni a gardróbon. Csak egy csendes reggelt akarok, csak

“Shnirele perele gilderne fon

meshiekh ben Dovid zist oybn on

halt a beckher in der rekhter hant

makht a brockhe afn gantsn land.”

Palya Bea - Én Istenem

jár a fejemben. Elkövetem a hibát, hogy kezembe veszem a telefonomat, a híreket el sem olvasva szórom ki, ahogy szinte mindent. Kaptam pár üzenetet, visszahívom az egyiket, napok óta nem reagáltam Neki. Kedvem nem sok van hozzá. Nem mozdulok, elindítom a hívást és 30-50 centire magamtól letámasztom a telefont. Csend van, nem kell kihangosítanom, mégis tisztán hallom. Néha valamit alibiből mondok vagy visszakérdezek, de ettől eltekintve tökéletesen elbeszélget magával. Kérdez a hétvégémről, mesélek, de csak szigorúan össze nem függő mozzanatokat, olyanokat amik között órák teltek el. Mondjuk egy lakásavatós szombat este közel sem biztos, hogy összefüggő. Végig az jár a fejemben, hogy “Én Istenem, hagyja már abba, annyira nincs kedvem hozzá” - magammal és magamban akarok lenni. Palya Bea zenéjében nem szeretem, hogy nem tematikus, sokkal inkább összemosó. Szefárd (zsidó), magyar dallamok és hangszerek keverednek és ki tudja még mi minden egyéb stílus, ráhatás van. Mellékes, szép amit alkot, tovább nem érdekel. A telefonbeszélgetést, sikerül rövidre, alig 25 percesre zárnom. Kikászálódom az ágyamból, felöltözöm, hónom alá csapom a gépemet és a töltőjét, megváltó nyugalommal lépkedek a semmibe vezető lépcsőn lefelé. Óvatosan, kótyagosan, amolyan ébredés utáni állapotban. Persze, elmém nem kímél, már cikáznak a gondolatok a fejemben, a tegnap este finom kérdései, az ásító csatorna part és a hajnali ciripelés futás közben. A mindig jelenlévő Esthajnal csillag és az Orion öv. A remélt semmi közepén (, ahogy mondom!) vasal egy személy, nem tesz boldogabbá. Szeretetteljesen kérdezget, Én úgy válaszolok, tisztelem az odaadó munkájáért, reggelit csinálok magamnak - fél12őkor - átmegyek a másik szobába és töltőre teszem a gépet. Tompa vagyok, pontosabban tompán fájok, csendben fortyogó zaklatottság van bennem amit száz meg egy dolog és ezer meg egy történés okozott. Csalódások és kallódások, vívódások. Amit tegnap biztosnak hittem az mára bizonytalanná vált bennem.  Zavar, az összefonódó kézkoszorú hiánya és minnél több időt töltök magamnál annál inkább egy negatív karakter rajzolódik ki előttem, egy megkérdőjelezhető magánéleti jövőképpel. Hitem és reményem fogyóban és épp ezért keresek a mai napig, keresem a lehetőséget, személyt valami szépre, valami közösre. Mégha könnyezik is a rakpart.

Majka & Pápai Joci - Mikor a test örexik

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.